leírás AHOL A CSEND LAKIK Az észak-vértesi erdőség mélyén, náddal körülölelt tavak szomszédságában bújik meg a Majki Kamalduli Remeteség, Magyarország Európa-szerte kuriózumnak számító műemlékegyüttese. A majki remeték némasági fogadalomban, szigorú rend szerint éltek. Hallgatási fogadalmuk miatt némabarátoknak is hívták őket, csak meghatározott ünnepek alkalmával szólaltak meg. A klauzúra főkapuján ma is látható latin nyelvű felirat szerint: „Távol legyen ezen hely magányától a csendzavaró, mert Istennek szentelt serege gyűlöli a zajt”. A KAMALDULI REND A rend a középkori Itáliában született a 10. és 11. század fordulóján. Megalapítása a ravennai hercegi családból származó Szent Romualdhoz köthető, aki először bencés szerzetes lett, majd a remete életmódot választotta. A legenda szerint egyszer álmában az erdőben sétálva jelenést látott, amelyben fehér ruhás szerzetesek jártak fel s alá egy égig érő létrán. Ebben az erdőben alapította meg a rend névadó központját, Camaldolit. A fehér ruhás szerzeteseket gróf Esterházy József 1733-ban telepítette le Majkpusztán. A remeteség tervezését Franz Anton Pilgram neves osztrák építészre bízta. Végül a rendet II. József oszlatta fel 1782-ben. A CELLAHÁZAK A fallal körülzárt területen kis utcákat alkotva, szigorú rend szerint szerkesztve az épületegyüttes központjában álló templom köré épült ki a klauzúra területe a tizenhét cellaházzal. A remetelakok bejáratai a házzal megegyező méretű kertre nyíltak. A cellaházak egységes kialakításúak voltak, mindegyikben lakószoba, kápolna, műhely és fáskamra kapott helyet. A szakácsok által készített ételeket „beadóablakokon” kapták. Miközben a remeték a falakkal elzárt kis kertjeiket művelték, imádkoztak és lelküket vizsgálták. FORESTERIA A Foresteria épületében a vendégszobák és a kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet. Az épületben több kiállítás is várja az érdeklődőket, a kolostorépület pinceszintjének és földszintjének terei a Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt remeteség egykori hétköznapi és ünnepi tereit idézik meg: korabeli konyha, sütőház, lakószobák, pincemesteri szoba, kápolna, asztalosműhely, könyvtár, patika. A földszinten látható tárlat gróf Esterházy Móric életét mutatja be, aki Majkon született és 1917-ben rövid ideig miniszterelnöki tisztséget töltött be. Az emeleten A hallgatás ereje című kiállítás a kamalduli rend történetét, valamint az Esterházy család vadászkastélyának korszakát mutatja be. Szintén az emeleten találhatók II. Rákóczi Ferenc franciaországi tartózkodásának és a kamalduliakkal való kapcsolatának emlékei. REFEKTÓRIUM A közös étkező vagyis a refektórium ma is lenyűgöző látványt nyújt. A falakat Vogl Gergely budai festő faliképei és stukkói mellett a Szent Romuald életét ábrázoló jelenetek díszítik. Ebben a teremben egy Utolsó vacsorát ábrázoló falfestmény is megcsodálható. galéria 1/6 × hely információk nyitvatartás Hétfő zárva Kedd 10:00 - 18:00 Szerda 10:00 - 18:00 Csütörtök 10:00 - 18:00 Péntek 10:00 - 18:00 Szombat 10:00 - 18:00 Vasárnap 10:00 - 18:00 elérhetőség https://nof.hu/hu/varak-kastelyok/varak/majk-kamalduli-remeteseg/ +36 34 560 690 kamalduliremeteseg@nofnkft.hu https://www.facebook.com/majki.remeteseg Megosztás megosztás: FacebookTwitter másolás: Útvonal