leírás Az Öregház valóban öreg ház. Az 1900-as évek elején épült. A ház 1999-ben került a jelenlegi tulajdonosokhoz, akik a kor követelményeinek megfelelő, de az épület korához hűen vértezték fel, meghagyva a Domoszlóra, illetve a Palóc tájegység déli vonulatára jellegzetes építészeti stílusokat. A három napraforgós minősítésű Vendégház a falu kellős közepén van, mégis csendes falusi környezet veszi körül. A kert végében patak csordogál. A gyümölcsfák minden évszakban csemegét és árnyékot biztosítanak a pihenni vágyóknak. A vendégházban egyszerre 10 fő számára tudunk szállást biztosítani. Az első részben 8 fő (2 nagyszoba: 3-3 férőhellyel, kisszoba: 2 férőhellyel), míg a hátsó részben 2 fő szállásolható el. Felszerelt konyha is áll a vendégek rendelkezésére gáztűzhellyel, mikrohullámú sütővel, tányérokkal, edényekkel és főzőeszközökkel. Minden szobánkban található TV, valamint a WIFI kapcsolat is biztosított vendégeinknek. Az udvarban dézsafürdő szolgálja a vendégeink feltöltődését. Domoszlón, a Mátra hegység lábánál fekvő nyugodt, békés faluban mindenki megtalálja a megfelelő kikapcsolódást. A közelben számos túrázási lehetőség adott, valamint várak és vármúzeumok is várják az érdeklődőket. Borkedvelők számára a Mátrai borvidék borai nyújtanak felejthetetlen élményt. SZÉP kártyát elfogadunk. Nyitvatartási idő: egész évben. galéria 1/7 × hely információk nyitvatartás Nyitvatartási információk nem érhetők el. elérhetőség https://www.oreghazvendeghaz.hu/ +36 20 460 7256 zajazsuzsa@gmail.com https://www.facebook.com/oreghazvendeghaz Megosztás megosztás: FacebookTwitter másolás: Útvonal