#Magazin #MAGYARORSZÁG INFO /

Szabadtéri élménydömping Bugacon

Újabb attrakciókkal bővült a bugaci látogatóközpont. A Bugac határában, a Pétermonostora-ásatás helyszíne mellett épített létesítmény szabadtéri rendezvénytérrel, gyógy- és fűszernövénykerttel gazdagodott.

A Bugac határában található látogatóközpontba azért érdemes ellátogatni, mert az ottani ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort, valamint a körülötte egykor elterülő település életét, mutatják be a helyszínen talált leleteket is felhasználva. A Bugac mellett fekvő Monostordomb környezetében 2010-ben kezdődtek meg a régészeti feltárások, amelynek eredményeként a tudomány számára korábban ismeretlen régészeti lelőhely mára megkerülhetetlenné vált az Árpád-kor kutatásában.

A tudományos ismeretek szerint az egykori Péterin az 1050-es években indult meg az élet, szinte biztosan a tudatos királyi telepítés következtében. A rendi monostort 1130 és 1140 között alapította a kor kiemelkedő főúri családja, a Becse-Gergely nemzetség. Az időközben meghatározó hadi és kereskedelmi út mentén fekvő stratégiai helység a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza köze szakrális és gazdasági központjává nőtte ki magát, míg a település végét az 1241-42. évi tatárjárás okozta.

A bugaci önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel 1,137 milliárd forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a konzorciumban megvalósuló beruházás első üteméhez, a látogatóközpont kialakításához. Az 1900 négyzetméter alapterületű vendégfogadó és kiállítóterekkel rendelkező létesítmény különlegessége az a vetítőterem, ahol a látogatók a 360 fokos látványt élvezve nézhetik meg az Árpád-kori monostor életét bemutató filmet, miközben Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit és a feltámadt Krisztus szobrát is felállították a látogatóközpontnál, valamint a romterületen.

A projekt fejlesztés második ütemében, még 2023 során további 207,33 millió forint európai uniós támogatás révén egy fedett szabadtéri színpadnak helyet adó rendezvénytérrel és egy közösségi térrel bővül a látogatóközpont, amivel hiánytalanul megvalósul az épület eredetileg tervezett formája.

A fejlesztés során emellett egy kertet is kialakítanak, miközben járdával kötik össze a már elkészült parkolót és a látogatóközpontot, miközben a főépület körüli sétányon körbe haladva az Árpád-kori kolostorok évelő gyógy- és fűszernövényeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Akik az egyes növényfajok magyar és latin nevét tartalmazó táblákon elhelyezett QR-kódok révén minden egyes növényről botanikai és történeti információt kapnak a mobiltelefonjuk segítségével, miközben a fűszernövények esetében még azok főzési felhasználási lehetőségeiről is többet tudhatnak meg, lementhető receptekkel. A gyógynövények esetében azok hatóanyagairól, gyógyászati használatukról kaphatnak hasznos információkat.

A tervek szerint a projekt későbbi, harmadik ütemében fogadóépület, játszótér, növénylabirintus és kilátó épül, majd és további magyar szentek szobraival is találkozhatnak a látogatók.

Szeretnél többet
olvasni?

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál – 2025/05/27 -31

Zsigmond Vilmos (1930-2016), a világhírű, magyar származású Oscar-díjas operatőr Szegeden született, a róla elnevezett filmfesztivál ennek a gondolatnak a jegyében […]

#Fesztivál ajánlók /

TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál – 2025/05/27 – 31

1998 óta évenként rendezzük meg Veszprémben a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivált. Alakulásakor az első tisztán kortárs seregszemle volt Magyarországon, jellegét […]

#Fesztivál ajánlók /

Kürtőskalács Vigalom – 2025/05/09 -11

2025-ben már 5. alkalommal szervezzük a Kürtőskalács Fesztivál kistestvérét, tavaszi ünnepét, az 5. Kürtőskalács Vigalmat a Fővárosi Állat-és Növénykert, a Holnemvolt […]

#Fesztivál ajánlók /